SAJÓSENYE KÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Tisztelettel
és szeretettel köszöntöm Önöket Sajósenye község hivatalos honlapján. Isten
hozta Önt is kedves böngésző, aki vagy akarattal, vagy csak a világhálón kóborolva
meglátogatja településünket.A honlapunkon nézelődve felfedezhetik, megismerhetik
Sajósenye számtalan értékét, látnivalóit, nevezetességeit, kulturális életét,
múltját, jelenét. Persze az interneten keresztül nem derül ki, hogy községünk
lakói kedves, vendégszerető emberek. Szívesen ajánlom ezért mindenkinek, látogassanak
el hozzánk, győződjenek meg személyesen róla, ismerjenek meg bennünket. A község
múltjából az itt élő és dolgozó emberek közös erőfeszítésének köszönhetően számtalan
egyéb nagyszerű eredményre is méltán lehetünk büszkék: az Erős emberek csapata
3-szoros bajnok a Kárpát Medencében, a Lajtos Népdalkör 3-szoros aranyfokozatú
és nívó díjas együttes, a településünk fejlődése során az ökumenikus templomunk
építését Sajósenye lakói önzetlenül segítették, és többek között a Lélekharang
felállítása is a lakosság adományának köszönhető.Az érdeklődők mellett külön
szeretettel köszöntöm Sajósenye község lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget
nyújt a megújuló honlap információival és új szerkezetében. Fontos, hogy együttesen
alakítsuk ki, töltsük meg tartalommal fejezeteit. Észrevételeikkel, javaslataikkal
járuljanak hozzá egy kis községhez méltó hivatalos honlap kialakításához. Takács
István polgármester
