SAJÓSENYE KÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA


Ökumenikus templom

Köszöntő
Földrajzi jellemzők
Település adatok
Településtörténet
Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Faluház
Fiatalok Háza
Napköziotthonos Óvoda
Egyéb intézmények
Civilszervezetek
Testvértelepülés
Szolgáltatók
Ökumenikus templom
Látnivalók
Hírek
Vissza az alapoldalhoz

Ökumenikus templom
Sajósenye ökumenikus temploma a község akaratából épült a római katolikus, református és görög katolikus felekezetűek használatára, lelki javára. Ennek megfelelően misék, istentiszteletek is a római katolikus, református ill. görög katolikus szertartás szerint tarthatók benne lehetőség szerint mennél inkább betartva a felekezetek közötti egyenlőség, az ökumenizmus szellemét. Egymás istentiszteleti alkalmain más felekezetűek is részt vehetnek, azonban legyenek figyelemmel arra, hogy eltérő liturgikus szokásaikkal ne zavarják a rendet. A templom a rendszeres istentiszteleteken túl más célra is használható a Sajósenye Ökumenikus Templomáért Alapítvány/továbbiakban alapítvány/ Kuratóriuma ill. az Önkormányzat Képviselő-testületének engedélyével /pl. Ökumenikus istentisztelet, esketés, lelki témájú zenés-műsoros alkalom...stb./ A misék, istentiszteletek rendjét a mindenkor szolgálatot teljesítő lelkipásztorokkal egyeztetve, a lakosság akaratát nagymértékben figyelembe véve kell meghatározni.A templom berendezése az ökumenizmus szellemiségét tükrözően legyen nemesen egyszerű, élő virágokkal díszített. A belső és külső berendezés kizárólag csak a mindhárom felekezet akaratát képviselő Kuratórium egybehangzó akaratával módosítható a lelkipásztorok egyetértésével. Tárgyi adomány nem fogadható el.Istentiszteletek rendje: Minden vasárnap a lelkipásztorokkal való egyeztetés szerint.
Hónap
1. Vasárnap: Görög katolikus szertartás szerint
2. Vasárnap: Református szertartás szerint
3. Vasárnap. Római katolikus szertartás szerint
4. Vasárnap: Református szertartás szerint
5. Vasárnap/ ha van/: Egyeztetés szerint valamelyik felekezet.
Ünnepi istentiszteletek rendjét előzetesen a lelkipásztorok egyeztetik, szertartás mindhárom felekezet liturgiáját részben figyelembe véve együtt


Lélekharang

A sajósenyei lakosok több éves dédelgetett vágya valósult meg 2008. 10.23.-án, ugyanis lélekharang felszentelésére került sor. Számunkra azért is megható és kedves a lélekharang megépítése, mert közadakozásból az egyszerű emberek forintjaiból valósult meg. Külön említést érdemel a harang "születése", hiszen számunkra teljesen idegen emberek adományozták Budapest és környékéről. A harang 2008. 10. 23.-án 14 órai kezdettel a Sajósenyei Temetőben Ökomenikus Istentisztelet keretében három egyházi vezető részvételével került felszentelésre.


© 2010-2012 Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum